RECIRQUEL: MY LAND
Nincsenek aktív előadások ennél a rendezvénynél!
Nincsenek aktív előadások ennél a rendezvénynél!
Recirquel: My Land - újcirkuszi előadás
A Recirquel My Land című újcirkuszi előadása nemzetközi színtéren az egyik legkeresettebbmagyar kulturális produkció, az ukrán artistákat felvonultató lélegzetelállító alkotás Európalegnevesebb fesztiváljain és színházaiban egyaránt komoly szakmai és közönségsikert aratott.
A Recirquel Társulatot 2012-ben alapította Vági Bence rendező-koreográfus, mára pedig a világ egyik vezető újcirkusz társulatává nőtte ki magát. Az újcirkuszt a tánc és a színházvilágával egyedi módon egyesítő előadásokkal Vági Bence célja kezdetektől egy közép-kelet-európai, magyar újcirkusz irányzat megteremtése volt.
A My Land létrehozása már igazi mérföldkövet jelentett az új műfaj, a cirque dansekiforrásában. Az emberiség és az anyaföld örök kapcsolatát, az emberi létezés gyökereitfókuszba állító produkció a 2018-as Edinburgh Fringe Festival keretében került bemutatásra, ahol a kritikusok több ezer program közül a legjobbnak ítélték.
A Vági Bence által rendezett, a modern táncot a színházzal és a cirkuszművészettel ötvözőelőadás magyarországi bemutatója 2018 októberében volt a Müpa Budapest FesztiválSzínházában.
A My Land különlegessége, hogy a produkcióban kizárólag külföldi művészek szerepelnek: Vági Bence, a Recirquel művészeti vezetője hét, zsánerszámában nemzetközileg is kimagaslóukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket kutatva hozták létre a produkciót. Az alkotás kiindulópontja kifejezetten az artisták származása, hovatartozása volt, az ő gyökereik rajzolták ki a produkció vázát.
A művészek egy földdel borított színpadról emelkednek fel, hogy személyesélettörténeteikből inspirálódva kutassák a hagyomány, a szabadság és a szeretet hármasát, teszik mindezt a fény és az árnyék játékában. A felcsendülő ukrán népzenei motívumokatBoth Miklós Fonogram-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő kutatta fel, amelyek inspirációulszolgáltak Szirtes Edina Mókus és Terjék Gábor zeneszerzők számára, akik a végső zeneikeretet hozták létre.
Időpont: 2023. április 26., szerda, 20:00 óra
Helyszín: Sepsi Aréna
Az előadás időtartama 60 perc.