vilmanyi-1 - Jegyek

VILMÁNYI BENETT: 1V1

Nincsenek aktív előadások ennél a rendezvénynél!

Esemény részletek

Zenés stand-up: Vilmányi Benett: 1V1


,,1 V 1, azaz egy az egy ellen, mint a futballpályán. Őszinte színház: elmondom az életemet. Szórakoztató lesz. A szüleim házassági tragikomédiája, egy Pest-környéki kamaszkor jellegzetes figurái, csapattársak, barátok, edzők, tanárok, dílerek, kőművesek, dugóban ülő honpolgárok, háziasszonyok, élsport és gimnázium, mindenki megkapja a magáét, mert ez egy humorműsor. Egy érdi lokálpatrióta beszél, ti meg röhögtök” – vallja a monodráma írója, rendezője és egyben előadója is, Vilmányi Benett. Hogy a hatás garantált legyen, zenén kíséri Józsa Tamás, a látványért pedig Domahidy Veronika felel.

Vilmányi Benett 1994-ben született, 10 évig focizott hátvédként. Tizenhárom évesen választották ki Sopsits Árpád A hetedik kör című filmjének főszerepére. 2013 és 2018 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Zsámbéki Gábor osztályában. Gyakorlati évét a Radnóti Színházban töltötte, majd 2018-ban szerződtették, 2020-ig volt a színház tagja. Jelenleg Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola óraadó tanára, színészmesterséget oktat.


Az előadást a budapesti Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (Füge), a Határ Műhely Egyesület és a sepsiszentgyörgyi Pont.ma Ifjúsági Egyesülettel együttműködve mutatják be a Tamási Áron Színház kamaratermében.


Időpont: 2023. április 26, kedd, 18:00 óra

Helyszín: Tamási Áron Színház, Kamarterem

Ajánlott életkor: 14+

Az előadás időtartama 90 perc.